Rita Ora x Vivienne Westwood2019.05.27. 19:46, Fanni
Rita Ora május 16-án, csütörtök este megjelent a Magnum partiján, amit a 2019-es Cannes-i Filmfesztivál alatt rendeztek meg, pontosabban a harmadik napon a Martinez Hotelben.
A 28 éves énekesnő egy tőle megszokottan szexi és nőies, vintage stílusú ruhában lépett a barna szőnyegre, Rita egy fehér, mélyen dekoltált és aszimmetrikus szabású, oldalt magasan felsliccelt Vivienne Westwood midiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit bustier felsőrésszel egészítettek ki. Az énekesnő általában rengeteg kiegészítőt szokott viselni, sok-sok ékszerrel együtt, de most megélepődve tapasztaltam, hogy inkább a minimalista, de mégis izgalmas vonalat követte, ami az előnyére vált. Egyébként csak engem emlékeztet ezzel a lágy sminkkel és hajjal Daenerys Targaryenre? Visszatérve a szetthez, el kell ismernünk, hogy nem ez volt a legtökéletesebb ruha számára, a felsőrész elég furán nézett ki, olcsó hatást keltett bennem, és nem kellett sok hozzá, hogy egy hatalmasat villantson, túl laza volt és a testétől is elállt. Az viszont tagadhatatlan, hogy a fűzős részletnek köszönhetően tökéletesen ki lett emelve a vékon dereka, illetve a formás csípőjére is, de ezek mellett a lábvillantást már egy kicsit soknak tartottam, főleg úgy, hogy a dekoltázsára, valamint a vállaira is nagy figyelmet fektettek. A ruha vonalaiból egyébként egyből rájöhetett mindenki, aki egy kicsit is ismeri Vivienne Westwood-ot, hogy ez tényleg az ő kreációja, tetszett a bevállalóssága, illetve a dögössége is, de összességében lehetett volna egy fokkal visszafogottabb. Az egyetlen részlet, ami tényleg tetszett a fűző mellett az a fehér alapszín volt, ami isteni összhangot alkotott a barnított bőrszínével, valamint a szőke hajával is, de a pontot az i-re a gyönyörű nyakláncával tették fel, a tollakkal díszített magassarkútól inkább megszabadulatm volna, ennek inkább a hálószobában lett volna a helye. A megjelenését egy pár Gianvito Rossi magassarkúval, illetve Chopard ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Rita haját egy középen elválasztott, alacsonyan elhelyezett és laza copfba készítették el, elől pedig több hullámos tincset is szabadon hagytak. A sminkje visszafogott és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosítitták, míg az ajkaira nude színű szájfényt vittek fel.
Jess Glynne x Vivienne Westwood Couture2019.02.21. 17:10, Fanni
Jess Glynne is jelen volt február 20-án, vagyis tegnap este az idei Brit Awards-on, aminek az O2 Arena adott otthont Londonban.
A 29 éves brit énekesnő egy igazán előkelő és nőies, kifinomult stílusú ruhában tette tiszteletét a díjátadón, ahol mesésen festett. Jess egy jegeskék alapszínű, szaténból elkészített, finoman alakkövető és aszimmetrikus szabású Vivienne Westwood Couture estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek és hosszú uszállyal egészítettek ki. Bár első látásra látszik a divat szerelmesei számára, hogy ez a ruha tényleg a brit divatháztól származik, viszont sikerült meglepniük, mert ez tényleg jól nézett ki és előnyös is volt Jess számára. Mondjuk azt el kell ismernem, hogy a szabás lehetett volna egy kicsit jobb és pontosabb is, főleg azért, mert mégis csak custom made darabról van szó, de néhány apróságtól eltekintve azt kell mondanom, hogy ez volt a kedvencem az idei eseményről, az énekesnő pedig csak úgy tündökölt benne. A ruha hosszán alakítottam volna egy kicsit, ami egy-két centivel lehetne rövidebb, valamint a derék- és csípőjrészen is lehetett volna finomítani, hogy szebben ki legyen emelve Jess teste, de még ettől függetlenül is elég nagy figyelem került ezekre a helyekre, aminek örültem, illetve a vállvillantása is nagyon jól sikerült. Igaz, hogy ezeken a képeken nem látszik, de az estélyi hátsó részét mélyen kivágáták, amivel a szexibb végeredményt szolgáltatták számára, míg az uszály a drámaiságért felelt. A szatén anyagválasztás elég merész döntés volt a részéről, hiszen könnyen gyűrődik, ezáltal pedig nem a legkönnyebben eladható anyag, de alul egy-két láthatóbb gyűrődés ellenére azt kell mondanom, hogy sikerült elég jól megőrizniük az eredeti formáját, amiért jár neki a plusz pont. A felsőrész ejtett kialakítása is gyönyörű volt és nem utolsósorban izgalmas, mivel ezzel az aszimmetrikus kialakítással egy kicsit modernebbé tették ezt az egyébként eléggé klasszikus kreációt. A színválasztás is csodás volt, kifejezetten tetszett ez a hideg, jeges kék árnyalat, ami az énekesnő világos bőrszínével és a vörös hajával is gyönyörű összhangot alkotott. A megjelenését egy pár ezüst Sophia Webster magassarkú szandállal és Bvlgari ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Jess haját egy nagyon elegáns és sikkes, középen elválasztott kontyba készítették el. A sminkje is elég egyszerű volt, szintén a klasszikus vonalat követte vele; a szemeit barna szemhéjpúderrel, fekete tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira piros matt rúzst vittek fel.
Priyanka Chopra x Vivienne Westwood Couture2019.02.18. 17:48, Fanni
Priyanka Chopra is jelen volt még február 11-én, vagyis múlt hétfő este az 'Isn't It Romantic' los angelesi premierjén, aminek az Ace Hotel Theatre adott otthont.
A film 36 éves indiai színésznője egy tőle megszokottan nagyon izgalmas és elegáns, ugyanakkor szexi ruhában érkezett a vetítésre, ami elég drámaira sikeredett. Priyanka egy metálos pink és arany színekből összeálló, pánt nélküli és aszimmetrikus szabású Vivienne Westwood Couture estélyit viselt, amit kifejezetten az ő számára terveztek erre az alkalomra, a felsőrészt apró flitterekkel díszítették fel, míg a szoknyarészt színes virágmintázattal egészítették ki, illetve elől magasan fel is sliccelték. Nem hiszem, hogy idén láttam volna ennél rondább és ízléstelenebb ruhát, amivel rengeteg gond lett volna, viszont meglepő módon még így is azt tudom mondani, hogy valamilyen formában a színésznőnek mégis sikerült eladhatóvá tennie a végeredményt, legalábbis rajta nem utáltam annyira, mint amennyire igazából kellett volna. Az estélyire igazából egyetlen egy pozitívumot nem tudok mondani, mégpedig azt, hogy remekül keveredtek benne a nyugati és a keleti kultúra és divat elemei, ami remekül szimbolizálja Priyanka származását is. Hihetetlen számomra, hogy ez a darab custom made tervezés, hiszen ennél előnytelenebb ruhát régen láttam nem csak rajta, de más hírességen is. A felsőrész legalább egy mérettel kisebb volt rá, ami miatt láthatóan össze lettek nyomva a mellei, valamint annyira felpolcolták az egészet, csoda, hogy nem fulladt meg. Nem értem, hogy erre mi szükség volt, mert enélkül is könnyen lehetett volna szexi az összhatás, viszont ebben a formában nem mondanám azt, hogy ízléses lenne, inkább erőltetett. Bár az igaz, hogy a színésznő vékony dereka szépen ki lett emelve, aminek örültem is, viszont a szoknyarészhez olyan sok anyagot használtak fel, illetve a ráhajtott, fodros elemekkel is túlzásokba estek, ami miatt sajnos a csípője és a feneke háromszor akkorának tűnt, mint amilyen valójában. Jobb lett volna hanyagolni ezt a kreációt, szívesebben láttam volna rajta egy modern, de mégis romantikus tervezést. Fáj kimondanom, de sajnos ezzel kiérdemelten lesz ott az év végi "WDOTY" szavazás mezőnye között. A színvilág sem volt a legízlésesebb, vagy a legmodernebb, de ezek meglepő módon mégis működtek egymással, illetve Priyanka sötétebb bőrszínével is, viszont jobban örültem volna, ha az egész ruha olyan színű lenne volna, mint a csillogó felsőrész, mintázatnak pedig egyszerűen mennie kellett volna. Egyedül az vígasztal, hogy legalább a színésznő jól érezte magát az outfitben és megpróbálta eladhatóvá tenni a hatalmas magabiztosságával, amit értékelek benne. Kiegészítőként egy pár arany Jimmy Choo magassarkú szandált választott.
Priyanka haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lazán beszárítva viselt. A sminkje a megszokottak szerint gyönyörű lett, amibe nem lehet belekötni; a szemeit szürke és zöld szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, végezetül az ajkaira rózsaszín rúzst vittek fel.
Anya Taylor Joy x Vivienne Westwood Couture2019.01.25. 18:30, Fanni
Anya Taylor Joy január 20-án, vasárnap este megjelent a 2019-es London Critics' Circle Choice Awards-on, amit a brit fővárosban, Londonban rendeztek meg a May Fair Hotelben.
A 22 éves színésznő egy nagyon nőies és elegáns ruhában lépett a vörös szőnyegre, ahol fantasztikusan nézett ki ebben a finoman szexi szettben. Anya egy törtfehér alapszínű, enyhén alakkövető és aszimmetrikus szabású Vivienne Westwood Couture koktélruhát viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit csipke részletekkel díszítettek fel. Amikor két évvel ezelőtt felfigyeltem a fiatal tehetségre imádtam a friss és fiatalos, játékos megjelenéseit, de tavaly elkezdett sokkal vagányabban öltözködni, ami bár passzolna hozzá, de általában előnytelen és/vagy ízléstelen kreációkban láthattuk az elmúlt egy évben, nem sok olyan outfitje volt, ami igazán tetszett volna, így azt kell mondanom, hogy ez a mostanában látott megjelenései közül az egyik, ha nem a legjobb. Nagyon tetszett a ruhának a klasszikus stílusa, amivel bár nem tudott semmi újdonságot mutatni, de ez nem is zavart, mert az előnyére vált ez a biztonságos sziluett, ami jól illett nem csak a korához, de a stílusához is, valamint az eseményen is remekül megállta a helyét. A sziluett végig mesésen követte Anya alakját, aminek köszönhetően nagy figyelem került a vékony derekára, illetve a csípőjére is, de sikerült sejtelmesen a lábait és a vállait is megvillantania, valamint a dekoltázsára is került egy kis hangsúly, bár egyikkel sem estek túlzásokba szerencsére, így nem láthattunk túl sok mindent a testéből, szóval az összhatás ízléses maradt. Általában nem szoktam szeretni a brit tervező ruháit, mert gyakran túlzásokba esik a drámai szabásvonalakkal, viszont ennek a darabnak tetszett az egyszerűsége, amit a gyűrt/redőzött részletekkel sikerült izgalmasabbá varázsolniuk. A fehér alapszín sem volt túl feltűnő, letisztult és kifinomult lett tőle a végeredmény, ráadásul ez a világos árnyalat remek összhangot alkotott Anya enyjén barnított bőrszínével és a szőke hajával is, de a csipkétől lett teljes a szett. A megjelenését egy pár arany Jimmy Choo magassarkúval, illetve Effy ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Anya haját egy magasan elhelyezett és elől megemelt copfba fogták össze, amit arany részletekkel dobtak fel. A sminkje feltűnő és izgalmas lett; a szemeit arany tusvonallal és szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és pirosították, végezetül az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
Danai Gurira x Vivienne Westwood Couture2018.11.27. 10:46, Fanni
Danai Gurira is jelen volt a 2018-as Governors Awards-on, amit november 18-án, vasárnap rendeztek meg a Los Angelesben található Ray Dolby Ballroom-ban.
A 40 éves színésznő egy igazán drámai és előkelő, ugyanakkor nagyon nőies ruhában lépett a fekete szőnyegre, ahol fantasztikusan festett. Danai egy arany alapszínű, pánt nélküli és finoman alakkövető, valamint rövid uszállyal kiegészített Vivienne Westwood estélyit viselt a 2018-as őszi/téli kollekcióból, amit apró flitterekkel, valamint színes virágokkal díszítettek fel. Már többször bevallottam, hogy a brit divatház nem igazán tartozik a kedvenceim közé, viszont időről-időre sikerült elvarázsolniuk és ez pontosan egy ilyen pillanat volt. A színésznőnek sikerült egy tökéletes kreációt találnia erre az eseményre, viszont még így is azt kell mondanom, hogy a helyében ezt egy nagyobb díjátadóra tartogattam volna, de természetesen itt is jól működött, mondjuk a Met Gálán szívesebben láttam volna. A ruha márcsak az alapszíne és a flitteres díszítés miatt is elég feltűnő és emlékezetes volt, viszont a színes virágoknak köszönhetően még drámaibb lett a végeredmény, amit sikerült Danai-nak tökéletesen eladhatóvá tennie, ennek pedig természetesen nagyon örültem, hiszen nem mindenkinek állt volna ilyen jól ez az elég komoly és nehéz darab, ehhez megfelelő kiállás is szükséges az alak és a magabiztosság mellett. A szabás kapcsán egyetlen egy hibát sem tudok kiemelni, mivel a kreáció végig hibátlanul követte a színésznő alakját, így a vékony derekára és a formás csípőjére is elég nagy figyelem került, de sikerült még sejtelmesen a vállait is megvillantania, valamint a dekoltázsát is elég jól kiemelték, amitől még szexibb lett az összhatás. A színválasztás mesés volt, mostanában ismét sikerült megszeretnem az arany ruhákat és tagadhatatlan, hogy Danai sötét bőrszínével és a fekete hajával is isteni összhangot alkotott, amin még többet segített a színes, virágmintás díszítés, aminek köszönhetően még izgalmasabb és finoman romantikus stílusú lett a megjelenése. Kiegészítőként egy pár arany Christian Louboutin magassarkú szandált, valamint Neil Lane ékszereket választott.
Danai haját egy magasan elhelyezett és elég nagy kontyba készítették el, ami szerintem lehetett volna egy kicsit visszafogottabb is. A sminkje a drámaisága ellenére is rendben volt; a szemeit fekete és sötétkék szemhéjpúderrel, valamint műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, míg az ajkaira bordó rúzst vittek fel.
|